udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Ieremias, Bianca

2007. szeptember 4.

Évadkezdő gyűlést tartott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Kárp György színművész, a színház gazdasági igazgatója a nehéz anyagi helyzetet ismertette: 4,12 milliárd régi lejt kaptak, míg tavaly 13-at. A színháznak 3 milliárd lejnyi tartozása van. December végéig nyolc bemutatót terveznek, négyet a magyar, négyet a román társulat esetében. A színházban a 190 fizetett poszt mellett még van tíz fizetetlen és betöltetlen állás, a leépítés abból megoldható. A színház költségvetésének csak 7-8 százalék fedezi a bevétel. Idén két turnéra megy a magyar társulat: Bécsben az Alvajáró románccal lépnek fel, Tiszaújvárosba pedig a Ketten a neten című előadást hívták meg. A Tompa Miklós Társulat új művészeti igazgatója, Kövesdy István rendező az előadástervet ismertette. A tervezett első bemutató, A harmadik próbái már folynak. A produkció Shakespeare III. Richárd című drámáján alapszik. Amint megérkezik Alexandre Colpacci rendező, rá egy hétre elkezdődnek a következő előadás, Shakespear Szeget szeggel olvasópróbái. A harmadik bemutató kortárs darab lesz, Schimmelpfenig műve. Harsányi Zsolt színművész, frissen végzett rendező jegyzi, Bianca Ieremias közreműködésével. A negyedik bemutató az Olasz szalmakalap című zenés mű, Kövesdy rendezésében. Januártól az évad végéig négy további bemutató esedékes: Goldoni Legyezője (Kiss Csaba rendezi), Székely János legendás drámája, a Caligula helytartója (Kincses Elemér rendezésében), és egy magyar népmesékből összeállított előadás, amelynek jelenleg csak munkacíme van, Király István rendezi. A negyedik előadás egy Sirály-továbbdolgozás, kortárs orosz szerző műve, Patkó Éva vállalta a rendezést. /Nagy Botond: Amit az új évadról tudni kell. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 4./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék